LÉLEKMELENGETŐ MASSZÁZS STÚDIÓ
Komplex fájdalomkezelő masszázsok, arcfeszesítő és alakformáló technikák, egy családias hangulatú környezetben.

Bemutatkozás
Ismerj meg engem és a szalont

Üdvözöllek,
Békefi-Zsíros Enikő vagyok a Lélekmelengető Masszázs Stúdió megálmodója. Egészségügyi végzettségű, okleveles masszőr, kreatív fitoterapeuta, doTERRA wellness tanácsadó. A stúdió megalapítása előtt hosszú ideig orvoslátogatóként dolgoztam, így volt szerencsém közelről szemlélni a nyugati orvoslást, ami nem minden esetben egyezett az én „hitvallásommal”, miszerint a prevencióra ugyanolyan hangsúlyt kell fektetni, mint magára a gyógyításra.
Ekkor döntöttem úgy, hogy én más módon szeretnék segíteni és a masszázst választom hivatásomnak. Az elmúlt évek során számtalan technikát elsajátítottam, hogy vendégeimnek minél szélesebb körű szolgáltatást tudjak nyújtani. Ma már saját kialakult technikám van, melynek során ötvözöm a különböző kezelési módokat és a test mellett igyekszem a lelket is „gyógyítani” melyhez az aromaterápiát hívom segítségül.
A legújabb „szerelem” az Ayurvéda tudománya azon belül is az Abhyanga masszázs mely nem más minta az indiai teljes testmasszázs melyet méltán neveznek a keleti masszázsok királynőjének.
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne szeresd azt, amit csinálsz”

Az elmúlt évek során számtalan technikát elsajátítottam, hogy vendégeimnek minél szélesebb körű szolgáltatást tudjak nyújtani. Ma már saját kialakult technikám van, melynek során ötvözőm a különböző kezelési módókat és a test mellett igyekszem a lelket is „gyógyítani” melyhez az aromaterápiát hívom segítségül.
Komplex és célirányos kialakítás
fő szolgáltatások

Komplex fájdalomkezelő masszázs csomag
Egyedi masszázstechnika melynek alapja a frissítő svédmasszázs öt alapfogása, amit a gumi köpöly használata és speciális doTERRA masszázs olajok, krémek tesznek még hatékonyabbá…

Gua sha feszesítő arcmasszázs
Ezzel a masszázzsal feszesítheted és méregtelenítheted az arcodat egy egyedülálló arc és dekoltázs nyirokmasszázs technika segítségével…

De Luxe prémium arckezelés csomag
A De Luxe prémium csomag alapja a gua sha feszesítő arcmasszázs, melynek hatékonyságát a nyak-váll masszázs, a rózsa olaj és a méregtelenítő talpmasszázs fokozza.

Kavitációs zsírbontó kezelés
Az ultrahangos kavitációs kezelés szétroncsolja a zsírszöveteket ennek köszönhetően már pár kezelés alkalmával centiméterekben mérhető az eredmény!

Tibeti mézmasszázs

Lávaköves masszázs
A lávaköves masszázs speciális masszázstechnikára épül, segíti az energiaáramlást, stresszoldással párhuzamosan javítja a közérzetet.

Köpölyözés
Segíti a feszült izmok fellazulását, enyhíti az izom és ízületi fájdalmakat, jótékonyan hat a vérkeringésre és mindezt a masszázsnál sokkal hatékonyabb formában.

Méregtelenítő talpmasszázs
Képes helyreállítani a szervezet energetikai egyensúlyát és jó hatással van a lélekre. A masszázs hatására nő az energiaszint, javítja az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer működését.

Kinesio Tape ragasztás
A kinesio tapasz kémiai hatóanyagtól mentes, pusztán mechanikus módszer, mely megfelelő felhelyezési technikával a szervezet öngyógyító folyamatait segíti.

Hagyományos svédmasszázs
Természetes és hatékony módszer a test és az elméjének feltöltésére. Az évszázadok óta gyakorolt technika segíti a testet a stressz és a feszültség oldásában, javítja a vérkeringést és. csökkenti a fájdalmat

Ayurvéda abhyanga masszázs
Az Ayurvéda hagyományaiban mélyen gyökerezik a masszázs és az ön-masszázs fontossága, melyek segítenek az egészség megőrzésében és az életminőség javításában.

Komplex és célirányos kialakítás
fő szolgáltatások

Fájdalomkezelő masszázs csomag

Egyedi masszázstechnika melynek alapja a frissítő svédmasszázs öt alapfogása, amit a gumi köpöly használata és speciális doTERRA masszázs olajok, krémek tesznek még hatékonyabbá…
Hagyományos svédmasszázs

A svédmasszázs egy kiváló módszer a test és az elme feltöltésére , aminek a technikája segíti a testet a stressz és a feszültség oldásában, javítja a vérkeringést és csökkenti a fájdalmat.
De Luxe prémium arckezelés csomag

A De Luxe prémium csomag alapja a gua sha feszesítő arcmasszázs, melynek hatékonyságát a nyak-váll masszázs, a rózsa olaj és a méregtelenítő talpmasszázs fokozza.
Különleges Tibeti mézmasszázs

Kavitációs zsírbontás

Az kavitációs kezelés szétroncsolja a zsírszöveteket aminek köszönhetően már pár kezelés alkalmával centiméterekben mérhető az eredmény!
Lávaköves masszázs

A lávaköves masszázs speciális masszázstechnikára épül, amely segíti az energiaáramlást, javítja a keringést és a stresszoldással párhuzamosan képes pozitívabbá a közérzetet.
Köpölyözés

A köpölyözés segíti a feszült izmok fellazulását, enyhíti az izom és ízületi fájdalmakat, jótékonyan hat a vérkeringésre és mindezt a masszázsnál sokkal hatékonyabb formában. Kiegészítő kezelésre is alkalmas.
Talpmasszázs

Képes helyreállítani a szervezet energetikai egyensúlyát és jó hatással van a lélekre. A masszázs hatására nő az energiaszint, javítja az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer működését.
Kinesio Tape ragasztás

A kinesio tapasz kémiai hatóanyagtól mentes, pusztán mechanikus módszer, mely megfelelő felhelyezési technikával a szervezet öngyógyító folyamatait segíti.
Ayurvéda abhyanga masszázs

Az Ayurvéda hagyományaiban mélyen gyökerezik a masszázs és az ön-masszázs fontossága, melyek segítenek az egészség megőrzésében és az életminőség javításában.
Gua sha feszesítő arcmasszázs

Ezzel a masszázzsal feszesítheted és méregtelenítheted az arcodat egy egyedülálló arc és dekoltázs nyirokmasszázs technika segítségével, melynek köszönhetően az arc izmai feszesebbé vállnak
Sajnos a prevencióra nem igazán szánunk időt, pedig nagyon sok felesleges problémától, fájdalomtól megkímélnénk magunkat! Ráadásul ha csak akkor jutunk el masszázs kezelésre amikor már érezzük, hogy BAJ van sokkal nehezebb és hosszadalmasabb a fájdalmat megszüntetni, mint megelőzni.
6 dolog, ami jellemzi a kezeléseimet
MI VÁR RÁD HA ELJÖSSZ HOZZÁM?

Holisztikus szemlélet
Az emberi testet egészében kell vizsgálni, és a tüneti kezelés helyett a fájdalom eredetét kell megtalálni és megszüntetni. Ezért is fontos a megfelelő kezelési terv.
4 éves szakmai tapasztalat
Úgy gondolom, hogy aki emberekkel foglalkozik annak folyamatosan fejlődnie, tanulnia kell. Ezért rendszeresen képzem magam, keresem kutatom az új technikákat, így folyamatosan bővül az általam igénybe vehető szolgáltatások köre.
Egyénre szabott masszázstechnikák
Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma test, ezért nagyon fontos, hogy mindenki egyénre szabott masszázs szolgáltatást kapjon. Ezért minden masszázst megelőz egy állapotfelmérés.
Prémium alapanyagok és eszközök
A masszázs során fokozottan ügyelek arra, hogy kizárólag prémium minőségű, természetes alapanyagokból készült anyagokkal, eszközökkel dolgozzam.
Komplex masszázstechnikák
A különböző masszázscsomagok kialakításánál arra törekedtem, hogy az általam tanult technikákat ötvözzem egymással a hatékonyabb eredmény érdekében.
Családias hangulat
A szalonban meghitt környezetben és kellemes hangulatban fogadlak. Nem kell megfelelned senkinek itt tényleg minden érted van, érted történik.
Hitelesített vélemények a Facebookról
RÓLAM MONDTÁK

Gyakran ismételt kérdések
MARADT MÉG KÉRDÉSED?

Rövid beszélgetés, anamnézis kikérdezése ennek megfelelően a megfelelő masszázstechnika kiválasztása. Amennyiben van lelet mindenképpen hozd magaddal.
Megelőzésképpen havonta egy alkalommal, már kialakult probléma esetén heti egy két alkalommal.
Egyelőre nem.
Stúdió előtt ingyenes parkolás.
- Láz
- Fertőző betegség
- Akut gyulladás
- Daganatos betegség
- Friss trauma, műtét utáni állapot
- Vérzékenység, illetve véralvadásgátló gyógyszer szedése
- Rheumatoid arthritis aktív fázisa
- Előrehaladott csontritkulás
- Be nem állított magas vérnyomás
- Ízületi instabilitás
- Egyes szív- és keringési problémák
- Visszeresség (az érintett végtagot nem szabad masszírozni, de máshol lehet)
- Legyengült, alkoholos, beszámíthatatlan állapot
- Terhesség
- Menstruáció (a masszázs keringésfokozó hatása erősíti a vérzést, a görcsoldó, fájdalomcsillapító hatása pedig megkönnyíti a menstruáció elviselését, ezért a masszázs egyéni mérlegelést és döntést igényel)
Igen, 48 órával az időpont előtt van rá lehetőség.
Személyesen, vagy online.
A masszázsok erősségét mindig a vendéghez igazítom, így arra külön figyelek, hogy ne legyen kellemetlen élmény.
Masszázs típusától függ, de amennyiben túl erősnek találod, akkor nyugodtan jelezheted nekem.
Ha közbejönne valami, kérlek időben szólj! Szolgáltatásom színvonalának megőrzése érdekében, lemondás esetén, aki 48 órán belül nem jelzi ezt nekem telefonon, vagy emailben és nem tud eljönni, annak kénytelen vagyok felszámolni a szolgáltatás árának 100%-át. A foglalással egyben elfogadod a szalon házirendjét is. Tiszteljük egymás idejét és törekedjünk a korrektségre. Köszönöm a megértést!
Információk és térkép
VÁRLAK TÉGED IS A SZALONOMBAN

KAPCSOLAT
Bejelentkezés – +36 30 528 4644
vagy az időpontfoglalás menüponton keresztül!
HELYSZÍN
2092 Budakeszi, Csák József utca. 6.
NYITVATARTÁS
9.00-19.00 óráig, telefonos
időpontegyeztetés alapján!